Teljes testes vagy osztott edzés küzdősportolóknak
Azonos heti volumen mellett a teljes testes és az osztott edzéstervek hasonló erő- és izomtömeg-növekedést eredményeznek. A teljes testes edzések azonban egyenletesebben osztják el a fáradtságot, mérséklik a robbanékonyságot gátló interferencia-hatást, és a kihagyott edzéseket is kisebb fennakadással kezelik a küzdősportolók felkészülésében.
Utolsó frissítés: 2026-10-28
Ha a heti edzésvolumen azonos, a teljes testes (full-body) edzéstervek és az osztott (split) programok szinte megegyező fejlődést eredményeznek a maximális erő és az izomhipertrófia terén [1, 2, 19]. A küzdősportolóknak azonban, akiknek a sparringot, a technikai gyakorlást és az állóképességi edzést kell összehangolniuk, a teljes testes edzések általában jobb fáradtságmenedzsmentet, nagyobb rugalmasságot és jobb robbanékonyság-megőrzést biztosítanak [2, 5]. A legfőbb megkötés, hogy a nagy gyakoriságú teljes testes edzés szigorú kontrollt igényel az edzésenkénti volumen és intenzitás tekintetében, elkerülve a szisztémás neuromuszkuláris fáradtság felhalmozódását, amely ronthatja a szőnyegen nyújtott teljesítményt [5, 9, 16].
Erő- és izomtömeg-megőrzés: az azonos volumen elve
A közvetlen összehasonlítások azt mutatják, hogy a heti volumen eltérő gyakoriságra való felosztása hasonló adaptációt vált ki, amennyiben az összesített szériaszám azonos marad. Egy 8 hetes vizsgálatban, ahol az alsó-/felsőtest osztást (izomcsoportonként heti két edzés, edzésenként 8 széria) vetették össze a teljes testes edzéssel (izomcsoportonként heti négy edzés, edzésenként 4 széria), mindkét csoport hasonló fejlődést ért el a guggolás 1RM-ben, a fekvenyomás 1RM-ben, valamint az alsó- és felsőtest izomvastagságában [1]. Ezeket az eredményeket szélesebb körű metaanalízisek is alátámasztják, amelyek nem találtak érdemi különbséget az erőfejlődésben vagy az izomnövekedésben az osztott és a teljes testes programok között, ha a volumen megegyezett [2].
Hasonlóképpen, egy edzetlen nők körében végzett 12 hetes vizsgálat, amely egy heti 2 napos teljes testes programot hasonlított össze egy heti 4 napos alsó-/felsőtest felosztással, összevethető fejlődést mutatott a fekvenyomásban (25,5% vs. 30,0%), a lábtolásban (29,2% vs. 28,3%), a vertikális súlypontemelkedésben (mindkét csoportban 12,5%) és a felsőtest robbanékony erejében (20,3% vs. 16,7%) [19]. Mérsékelten edzett sportolóknál az azonos volumen heti két vagy négy edzésre történő elosztása szintén egyenértékű maximális erőnövekedést és izomtömeg-gyarapodást eredményezett [25]. Bár a nagyobb gyakoriság hozhat kisebb előnyöket — például a különböző súlyzós edzéssel foglalkozó szakirodalmakban heti plusz edzésenként becsült 3,27%-os többlet erőnövekedést [2] —, az edzésterv strukturális felosztása sokkal kevésbé számít, mint a megfelelő heti inger elérése.
Fáradtságmenedzsment és edzésenkénti sűrűség
Ahol a teljes testes edzéstervek kifejezetten előnyösek a küzdősportolók számára, az az edzésen belüli fáradtság és a regeneráció dinamikája. A nagy volumen egyetlen testrészre való összpontosítása (például 6–10 széria nehéz, összetett alsótest-gyakorlat) jelentősen növeli az észlelt erőfeszítés mértékét (RPE), és akut helyi kimerültséget okoz [5]. Egy edzett férfiakon végzett 8 hetes vizsgálatban a nagy volumenű osztott edzéseket végző alanyok magasabb RPE-értékekről és nagyobb edzés utáni fáradtságról számoltak be több héten keresztül, mint azok, akik ugyanezt a volument gyakori, alacsonyabb volumenű teljes testes edzésekre osztották el (edzésenként 3 széria gyakorlatonként, heti négy napon át) [5].
A magas edzésenkénti volumen a szöveti adaptáció szempontjából is kontraproduktívvá válhat. 111 ellenállásos edzéssel kapcsolatos tanulmány metaregressziós analízise kimutatta, hogy az edzésenkénti szériaszám szignifikáns negatív kapcsolatban állt az izomtömeg-növekedéssel (moderátor becslés: -0,03, p = 0,04), ami arra utal, hogy az egyetlen edzésbe zsúfolt túlzott volumen rontja a hipertrófiás eredményeket [21].
Egy küzdősportoló számára a nagy volumenű osztott edzésekből eredő lokális izomfáradtság súlyosan leronthatja az azt követő technikai edzést. A nagy volumenű, nehéz ellenállással (>85% 1RM) végzett koncentrált blokkok jelentős maradványfáradtságot hagynak maguk után, és nélkülözik a gyors mozgásos ingereket, ami rontja a sparring-teljesítményt és a készségek elsajátítását a szőnyegen [9]. A szériák elosztása több alacsony sűrűségű, teljes testes edzésre mérsékli a szélsőséges izomlázat, miközben az egyes edzéseket röviden tartja.
Robbanékonyság-fejlesztés és az egyidejűségi interferencia-hatás
A küzdősportolók szembesülnek az „interferencia-hatással” — amelyet Robert Hickson írt le először 1980-ban —, ahol az egyidejű erő- és állóképességi ingerek egymásnak ellentmondó molekuláris és neuromuszkuláris adaptációkat indítanak el [10]. Bár az egyidejű állóképességi edzés érdemben nem gátolja az izomhipertrófiát (SMD −0,01) vagy a maximális erőt (SMD −0,06), jelentősen visszafogja a robbanékony erőkifejtést (SMD −0,28), különösen akkor, ha az erő- és az állóképességi edzések időben közel esnek egymáshoz [2, 11].
A robbanékony erő ezen csökkenése azért következik be, mert az állóképességi ingerek olyan jelátviteli útvonalakat aktiválnak (mint az AMPK és a CaMK), amelyek gátolhatják a fehérjeszintézis útvonalait (mTOR és AKT), miközben megváltoztatják a neuromuszkuláris toborzást, és az izomrost-típusok eltolódását idézik elő a gyors összehúzódású IIx/IIa típusok felől az I-es típusú rostok irányába [11, 16]. Az állóképességi edzés által kiváltott neuromuszkuláris fáradtság 6–24 órára elnyomhatja a robbanékony erőkifejtést, a szélesebb körű központi idegrendszeri fáradtság pedig akár 24–72 órán át is fennmaradhat [16].
A robbanékony erő megőrzése érdekében a küzdősport-edzések melletti súlyzózás során:
- Alkalmazz rövid sprintintervallumokat (sSIT): A magas intenzitású intervallumedzés (HIIT) és a rövid sprintintervallumok növelik a motoros egységek toborzását és a gyors rostok szinkronizációját, támogatva az erőkifejtés meredekségét (RFD) [15]. Egy nemzeti szintű karatézókkal végzett 8 hetes vizsgálatban a rövid sprintintervallumos edzés (4 széria 5 ismétlés, 5 másodperces maximális sprint) és az ellenállásos edzés kombinálása jelentős javulást eredményezett az elrugaszkodásos felugrás (CMJ) magasságában (ES = 1,55–1,58) és a csúcsteljesítményben (ES = 1,53–1,80), függetlenül a gyakorlatok sorrendjétől, míg az önmagában végzett ellenállásos edzés nem javította az aerob kapacitást [7].
- Különítsd el az edzéseket, amikor lehetséges: Ha legalább 3 óra pihenőt hagysz az ellenállásos edzés és az állóképességi vagy sparring edzések között, minimalizálhatod az erőre és robbanékonyságra gyakorolt interferenciát [8].
- Szabályozd az állóképességi edzések gyakoriságát: Az állóképességi edzés volumene és gyakorisága negatív korrelációt mutat az erőfejlődéssel [10]. A heti 1–2 alkalommal végzett állóképességi edzés minimális negatív hatással van az erőfejlődésre, míg a heti 3 vagy több állóképességi edzés jelentősen tompítja az adaptációt [10].
- Válassz kisebb izomkárosodást okozó állóképességi formákat: Az alacsony becsapódással és alacsony excentrikus terheléssel járó modalitások (például kerékpározás, dombra futás, szántolás vagy úszás) kevesebb izomkárosodást és maradványfáradtságot okoznak, mint a síkfutás, így jobban megőrzik az erőkifejtési képességet [11].
Gyakorlati időbeosztás és következetesség a szőnyegen
A küzdősportok időbeosztása ritkán kiszámítható. A sparring volumene ingadozik, kisebb sérülések fordulnak elő, és a technikai követelmények gyakran igénylik a program módosítását. A teljes testes edzéstervek praktikus védelmet nyújtanak a kihagyott edzésekkel szemben [2].
Ha egy heti 3 napos teljes testes programot követő sportoló egy kemény sparring miatt kihagy egyetlen edzést, a heti ingerének nagyjából 33%-át veszíti el, egyenletesen elosztva az összes mozgásminta között, anélkül, hogy bármelyik izomcsoportot teljesen elhanyagolná [2]. Ezzel szemben egy heti egyszeri osztott edzéstervben (például felsőtest húzó vagy lábnap) egy edzés kihagyása az adott izomcsoport heti volumenének 100%-os kiesését eredményezi [2].
A szőnyegen hetente többször edző küzdősportolók számára a heti 2-3 alacsony volumenű teljes testes edzés biztosítja a következetes neuromuszkuláris stimulációt, az alacsonyabb edzésenkénti fáradtságot és a maximális szervezési rugalmasságot.
Hivatkozások
Webes források
- Split or full-body workout routine: which is best to increase ...
- Full Body Workout vs Split: 3 Templates
- The Perfect Workout Split For Fighting
- A Comparison Between Total Body and Split Routine ...
- Strength training: is less but more often better for athletes?
- The Effect of Carbohydrate Intake on Strength and Resistance ...
- Sequencing Effects of Concurrent Resistance and Short ...
- Sequencing Effects of Concurrent Resistance and Short ...
- concurrent training — GC's Blog
- Optimizing concurrent training programs: A review on factors ...
- Concurrent Training: Science and Practical Application
- Muscle fatigue and interference phenomenon during ...
- The effect of concurrent high-intensity interval training and ...
- The Effect of Two Different Concurrent Training Programs ...
- The Role of High-Intensity Interval Training (HIIT) in ... - PMC
- 6 Methods to Transform Athletic Performance with ...
- Why High Intensity Interval Training(HIIT) is more effective for ...
- Efficacy of Split Versus Full-Body Resistance Training on ...
- A randomized trial on the efficacy of split-body versus full-body ...
- Partial Vs Full Range of Motion Resistance Training
- A Systematic Review with Meta-Analysis of the Effect of ... - PMC
- Strength: Systematic Review And Meta-Analysis Master List
- Effect of Resistance Training Frequency on Gains in ...
- The influence of resistance exercise training prescription ...
- Equal-Volume Strength Training With Different ...